Magasvérnyomás betegség - vérnyomásnapló

gvmd - 2005. március 20.

 

Mi a vérnyomás? Mikortól számít magasnak a vérnyomás?

Érrendszerünkben a szív működése biztosítja az állandó véráramlást és a közel állandó nyomásviszonyokat. A „normális” vérnyomást bonyolult szabályozórendszer tartja fenn, az ingadozást külső hatások, idegi terhelés, fizikai aktivitás, a szervezetben keletkező anyagok, illetve az idegrendszer befolyásolja. A szabályozórendszer által fenntartott egyensúly felborulhat és átmenetileg, vagy tartósan megemelkedik a vérnyomás. Szerencsére a vérnyomás egyszerűen mérhető, a legtöbb vérnyomásmérő készüléken magunk is leolvashatjuk például a 120/80 Hgmm értéket. Mit is jelent ez a két szám? Az első a szisztolés érték, a második a diasztolés érték, azaz az artériákban keringő vér nyomásának a maximum és minimum értéke. A hipertónia (magasvérnyomás betegség) tartós nyomásemelkedés az érrendszerben, ekkor az erek falára nagyobb teher nehezedik. Többnyire mind a szisztolés, mind a diasztolés érték nagyobb, mint az érrendszer számára optimális érték. Bár a hipertónia mérése egyszerű ahhoz, hogy valakire azt mondjuk magas a vérnyomása, mégis számos egyéb dolgot figyelembe kell vennünk, hiszen vérnyomásunk szívütésről szívütésre, 24 óra alatt mintegy százezerszer, szinte másodpercenként változik, azt a külső körülmények jelentősen befolyásolják. Van egy az egyénre jellemző napszaki ingadozás is, melyet szintén figyelembe kell venni, amikor az orvos eldönti, hogy a vérnyomás normális vagy hipertónia áll fenn. Bárkivel előfordulhat, hogy egy vérnyomásmérés eredménye ijesztően magas értéket mutat, ugyanakkor valójában nincs hipertóniája. Általában hipertóniáról akkor beszélünk, ha a vérnyomás tartósan meghaladja a 140/90 Hgmm-es értéket. Ez a többletnyomás terheli az érrendszert és nagysága, ingadozása, változása határozza meg azt a veszélyt, amelyet maga a hipertónia jelent, s amelyet a vérnyomáscsökkentő kezeléssel el szeretnénk kerülni. Ereink sem viselik el tartósan a megnövekedett terhelést, és annak nagyságától és időtartamától függően különböző mértékben sérülnek. Olyan folyamat indul el, mely az érelmeszesedés kialakulásához és felgyorsulásához vezet. Ez az alapja az életfontosságú szervek (szív, vese, agy, máj stb.) károsodásának, a szívinfarktus, vesekárosodás, agyvérzés stb. kialakulásának.

Hipertónia gyanúja esetén

Jó tudni...

Mit tehet Ön az eredményes kezelésért?

Ma már a korszerű gyógyszerek révén a hipertónia eredményesen kezelhető. A hazai és a nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezen a téren még sok tennivaló van, és az Ön aktív együttműködésével a kezelés eredményessége jelentősen fokozható. Az életmódbeli tanácsok és azok szigorú betartása pozitívan befolyásolja a páciensek étkezési és életmódbeli szokásait.

Vegyen Ön is részt saját gondozásában! Tartsa be kezelőorvosa tanácsait, szedje rendszeresen gyógyszereit és lehetőség szerint mérje otthon is naponta a vérnyomását, vezessen vérnyomásnaplót! A vérnyomásnaplóban rögzített értékekből nemcsak Ön, hanem kezelőorvosa is követni tudja vérnyomásának alakulását, és szükség szerint módosíthat a felírt gyógyszereken, kiválasztva ezzel az Ön számára legjobban megfelelőt.

Újonnan felismert, enyhe hipertóniában a vérnyomás csökkentése az életmódbeli szokások változtatásával és a rizikótényezők megszüntetésével kezdődik. Szükség esetén testsúlycsökkentés, a fizikai aktivitás fokozása, kalória és konyhasó bevitel csökkentése, az alkoholfogyasztás alacsony szintre való csökkentése, a dohányzás elhagyása az általános közérzetet is javítja és a vérnyomást a normális szinthez közelítheti. Az életmódbeli szokások jelentős módosítása türelmet és önfegyelmet kíván. Lehet fokozatos vagy radikális. A pontos cél és az egyéni program megfogalmazása elengedhetetlenül szükséges. Általában 2-3 hónapra kell tervezni és a hatást elsősorban saját magunknak kell figyelemmel kísérni, de a kezelőorvos felügyelete is szükséges.

Testsúlycsökkentés

Az alábbi képlet segítségével kiszámolhatja, hogy a testsúlya normál, a túlsúlyos vagy az elhízott kategóriába tartozik-e?

BMI (Bodi Mass Index, testtömeg-index) = [testsúly - (kg)] / [testmagasság - (méter)] 2)

Például 160 cm-rel és 70 kg-mal a testtömeg-index= 27,34 [ BMI = 70 / 1,602 ]

Kapcsolódó oldal: [ BMI (testtömeg index) kalkulátor ]

Kapcsolódó oldal: [ Testsúlyfeleslegről - V a j o n t ú l s ú l y o s Ö n? ]

Kapcsolódó oldal: [ Energiatáblázat ]

Kapcsolódó oldal: [ Energia- és tápanyagtáblázat ]

Túlsúlyos, ha a testtömeg-indexe 25, elhízott, ha a testtömeg-indexe 30 feletti. 18-25 körüli testtömeg-index esetén beszélünk normál testsúlyról. Ha csökkenteni szeretné testsúlyát, a napi bevitt kalória ne haladja meg az 1500-1800 kcal értéket.

Cél a közepes vagy jelentős többletsúly fokozatos csökkentése, melyet rendszeresen, azonos feltételek közötti méréssel ellenőrizzen. Reális cél az 5-10%-os testsúlycsökkentés. Ehhez hetente ˝ kg testsúlycsökkentésre van szükség, ami általában nőknél 1200, férfiaknál 1700 kalóriát tartalmazó étrenddel érhető el. A gyors és radikális fogyókúra kerülendő, tartós eredményt nem biztosít és a szervezet számára sem egészséges.

Étrend

Ne térjen el lényegesen a megszokottól! A konyhasó bevitelt korlátozza! Túlsúly vagy elhízás esetén ajánlott, hogy az egyes étkezések mennyiségét csökkentse és kerülje a „luxus kalóriát”, pl.: cukros üdítőket, édességet, olajos magvakat stb.. Hasznos a zsírfogyasztás csökkentése, így a koleszterin bevitel is mérsékelhető. Célszerű fokozni a kálium, kálcium, magnézium bevitelt tej, gyümölcs és zöldségfélék nagyobb arányú fogyasztásával.

Fizikai aktivitás

Fontos, hogy kezelőorvosával konzultálva az Ön fizikai állapotának és lehetőségeinek legmegfelelőbb mozgásformát találja meg. A legfontosabb, hogy rendszeresen és megfelelő időtartamban mozogjon. A rendszeres testmozgás csökkenti a felgyülemlett stresszt, fokozza az izmok tónusát és javítja a keringési rendszer (a szív és az erek) állapotát. Leginkább javasolt mozgásformák a séta, kocogás, úszás. Már fél óra intenzív sétával óriási lépést tesz fizikai állapotának, keringési rendszerének javításáért. Fél óra séta sokat segít gondolatainak rendezésében, napi feszültsége levezetésében. Heti három-négyszer fél óra az egészségesebb életért!

Néhány tanács, hogy könnyebb legyen elkezdeni

Próbáljon meg társat találni a mozgáshoz, közösen könnyebb rendszerességre szokni! Ha nem talál társat, vágjon bele bátran maga is! Az a fontos, hogy tűzzön ki magának konkrét célokat. Kezdetben elég, ha 20 percig sétál a friss levegőn. Idegei is megnyugszanak és sikerül rendeznie gondolatait. Fizikai állapotának javulásával emelje az elérendő célokat. Kezdjen el lassanként hosszabban sétálni, kocogni vagy úszni. Ha rendszeresen sikerül heti három alkalommal 30 percet intenzív testmozgásra szánnia, már azzal óriási lépést tett egészségének megóvása érdekében. Kezdjen bele!

A stressz a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában központi szerepet játszik. A stressz-oldó tanácsokkal a mindennapi stressz-szint csökkentéséhez adunk egyszerűen megvalósítható ötleteket.

Lazítson!

Próbáljon meg lazábban és lassabban mozogni, beszélni, viselkedni és így figyelje meg, hogy a stressz egy része nem tűnik-e el.

Lazítson!

Szokjon hozzá, hogy időnként ellazítja görcsbe merevedett tagjait! A „rongybaba” gyakorlat végzésekor megtanulja, mit okoz a stressz a testében, s a gyakorlat segít ellazítani görcsbe rándult izmait és csökkenti a stresszt. Először lazítsa el rágóizmait a nyugalmi állkapocs-helyzetben: fogai ne érjenek össze és a nyelve ne érjen egyik fogához sem! Majd lazítsa el a kezét és figyeljen arra, hogy az ujjai ne legyenek begörbítve. Figyeljen a vállaira is és lazítsa el, ha görcsösen előre- vagy összehúzta azokat. Minden órában álljon fel, hagyja vállait lelógni, karjait és kezeit lazán himbálózni. Eressze le az állát a mellkasára és gördítse fejét egyik vállától a másikig. Néhányszor rázza meg lazán lelógó kezeit.

Bátorítsa önmagát!

Amennyiben hajlamos arra, hogy gyakran (vagy mindig) önmagát okolja problémáiért, még akkor is, ha azok nem a saját hibájából keletkeztek, akkor az Ön hibája a negatív belső beszéd, mely stressz-hatással jár. Próbáljon meg inkább pozitívan beszélgetni Önmagával – ha kell, gyakoroljon tükör előtt! Mondja magának: „Jó munka volt!” vagy „Ügyesen oldottad meg ezt a nehéz helyzetet!”. A pozitív válasz végül automatikussá válik. Vizsgálatok bizonyítják, hogy azok, akik a kellemetlen eseményeket az élet mindennapos, normálisan előforduló velejárójának tekintik és pozitívan beszélik azt meg önmagukkal, sokkal többre becsülik magukat és lényegesen alacsonyabb a stressz-szintjük.

Gyógyszeres kezelés

Ha az első hónapok nem gyógyszeres kezelésével a normális vérnyomásszintet nem sikerül elérni, elkezdődik a gyógyszeres terápia. A kezelés megválasztása egyénre szabott, a kezelőorvos az életkort, a hipertónia súlyosságát, az esetleges szervi elváltozásokat és a rizikóállapotot mérlegeli. Gyógyszercsaládok sora áll az orvosok rendelkezésére, a hatás módja, tartama jelentősen eltér egymástól.

A kezelés fontosabb elvei

Amit a vérnyomáscsökkentő kezelésről tudni kell

A magasvérnyomás betegség élethossziglan tartó felügyeletet és gyógyszeres kezelést kíván. Ha nem is gyógyítható, de eredményesen kezelhető, ami a vérnyomás tartós normalizálását eredményezi. Ezzel a késői szövődmények (agyvérzés, szívinfarktus, vesekárosodás stb.) megelőzhetőek és csökkenthető az érelmeszesedés, a koszorúér bántalom kialakulásának kockázata.

Csak akkor érhető el eredmény, ha az alábbi elvek teljesülnek

A gyógyszeres kezelés során fontos

A vérnyomáscsökkentő kezelés hosszú távra szól

Ha sikerült a célul kitűzött vérnyomásértéket elérni, akkor:

A gyógyszerszedés rövidebb vagy hosszabb felfüggesztésének következménye az lesz, hogy:

Panaszok – tünetek – veszélyt jelentő állapotok

Aktuális vérnyomásunknak, vagy a vérnyomás változásának, a csökkenésnek vagy az emelkedésnek nincsenek típusos tünetei, amelyből a változás jellegére következtethetnénk. Súlyos tünetek és panaszok (fulladás, tartós mellkasi fájdalom, átmeneti tudatzavar, végtagbénulás) már szövődményt és veszélyeztetettséget jelentenek, amikor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.

Enyhébb panaszok vagy tünetek kísérhetik a betegséget, jelezhetnek vérnyomásváltozást, vagy összefügghetnek a gyógyszeres vérnyomáscsökkentéssel, de soha nem típusosak. Ezért vérnyomásmérés nélkül ezeket lehetetlen a betegséggel összefüggésben értelmezni.

A hipertóniával összefüggésbe hozható panaszok, tünetek pontos eredetének tisztázása orvosi feladat. Észlelés idején sorozatos vérnyomásmérés segíthet az összefüggés kiderítésében.

A vérnyomás rendszeres ellenőrzése a rendelőben és otthon

Milyen készüléket használjunk?

Orvosi rendelőkben hagyományosan a higanyos vérnyomásmérő jelenti a standardot, mert hitelesítése és mérési pontossága megfelelő. Hátránya, hogy a mérést az érhang hallgatásával lehet elvégezni, mely külön gyakorlatot igényel.

Otthoni használatra általánosan elterjedtek a félautomata vagy automata vérnyomásmérők, melyek digitális kijelzővel rendelkeznek és a mérés eredménye azonnal leolvasható. Használatuk egyszerű, mérési pontosságuk megfelelő. Szakszerű használatuk minimális gyakorlatot igényel. A helyes mérés feltétele, hogy a karnak nyugalomban kell lennie, a mandzsettát a felkaron a szív magasságában kell elhelyezni és azt megfelelően rögzíteni. Mérés előtt üljön le, ne igyon kávét. Digitális vérnyomásmérő készüléket orvosi műszereket forgalmazó szakboltban vásároljon. Az automata mérők – mivel a mandzsetta nyomását nem kézi pumpával kell emelni – könnyebben kezelhetőek.

Mérés, mérési napló, a mért eredmények értékelése

A rendszeres önellenőrzés segíti, hogy ismerje betegségét, a változásokat, a panaszok, a gyógyszerek hatásának esetleges összefüggéseit. Ehhez rendszeres mérésre, a mérések adatainak rögzítésére van szükség. Vérnyomásmérést a kezelés beállítása vagy módosítása idején naponta többször is kell végeznünk. Később, ha a gyógyszer hatása kialakult és az állapot stabil, az önellenőrzésekre ritkábban kell sort keríteni. Megfelelő információkat akkor kapunk, ha a kritikus időpontokban több mérést is végzünk. Az adatok naplóban történő rögzítése segít, hogy hosszabb távon, visszamenőleg is pontos ismeretei legyenek és arról időről-időre a kezelőorvosnak is beszámolhasson.

Mi történhetett, ha a mérési eredmény kiugróan magas vagy alacsony?

A kezelési előírások betartása mellett a vérnyomás általában csak minimálisan ingadozik. Akkor lehetünk elégedettek az eredménnyel, ha a vérnyomásértékek viszonylag kis értéksávon belül változnak, 140/90 Hgmm alatti értékűek és a pulzusszám nyugalomban, vagy rövid idővel fizikai terhelés után 70-80 ütés percenként. Egy-egy mérés alkalmával ennél nagyobb vagy kisebb, akár különösen magas vagy alacsony értékeket is mérhetünk.

A siker közös érdem. Aranyszabályok

Egészségének megóvása csak az Ön kezében van, orvosa csak úgy segíthet, ha együttműködik!

A vérnyomáscsökkentő terápia aktív részeseként Ön óriási mértékben képes javítani a kezelés eredményességét. Legyen orvosának partnere a kezelés során, bizonyosodjon meg róla, hogy az összes fontos információnak a birtokában van, amelyre szükség lesz.

Kapcsolódó oldal: [ Magasvérnyomás betegség (hypertonia) diétája ]

Kapcsolódó oldal: [ Magasvérnyomás - amit tudni érdemes ]

Kapcsolódó oldal: [ Nátrium - egyes élelmiszerek nátrium tartalma ]

Kapcsolódó oldal: [ Vérnyomás mérés - hogyan történjen? ]

 

[ doc ] [ pdf ]

[ pdf ] állomány megjelenítéséhez Adobe softver javasolt, mely szabadon letölthető a gyártó oldaláról


A „Magasvérnyomás betegség - vérnyomásnapló” kiadvány honlapomon való megjelenését az ABBOTT tette lehetővé, melyet ezúton köszönök meg.